Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat
2019. június 10., hétfő - 24. hét
Esemény neve Propaganda és valóság. Az első magyarországi proletárdiktatúra plakátjai
Leírás

A tanácsköztársaság propagandája és valódi arca

A tárlat a száz évvel ezelőtti, az első magyarországi proletárdiktatúra, a tanácsköztársaság valóságát ismerteti meg a látogatókkal. A Propaganda és valóság. Az első magyarországi proletárdiktatúra plakátjai című időszaki kiállítás közel félszáz tablóján látható plakátok által sugalltak és a magyarázószövegben olvasható valóság közötti különbségre.

A tanácsköztársaság kommunista időkben dicsőségesnek nevezett 133 napjában felértékelődött a propaganda, a szimbolikus politika és a politikai kommunikáció szerepe, s ez idő alatt a magyar társadalom megtapasztalhatta, hogy a szocialista államberendezkedés az erőszakra, a magántulajdon elvételére, a rekvirálásokra és a történelmi Magyarország hagyományainak megszüntetésére irányuló törekvéseket tartalmaz.

Az 1919-ben készült plakátok igyekeztek népszerűsíteni a politikai berendezkedés mintáját, a Szovjetuniót, az ideológia arcát, Lenint és a háború és a monarchia elleni véleményeket fogalmazták meg grafikai formában. És miközben a tanácsköztársaság plakátkampányt folytatott az alkoholizmus ellen és május elseje megünneplésére szólított fel, addig a háttérben a Lenin-fiúk megtorló különítményei léptek fel terrorisztikus módszereikkel a proletárdiktatúra ellen formálódó mozgalmakkal szemben.

Időpont 2019-03-20 10:30:00 - 2019-09-01 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve Tornyai János (1869-1936) festőművész gyűjteményes kiállítása
Leírás

Tornyai János (1869-1936) festőművész gyűjteményes kiállítása

Helyszín: Tornyai János Múzeum (Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 16-18.)

A tárlat kurátora: Dr. Nagy Imre művészettörténész

Időpont 2019-04-28 12:00:00 - 2019-09-15 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve A Plohn Műterem 75 éve (1869-1944)
Leírás

A PLOHN MŰTEREM 75 ÉVE (1869-1944) című kiállítás megtekinthető 2019. július 31-ig.

150 évvel ezelőtt, 1869-ben nyitotta meg Hódmezővásárhelyen fényképészeti műtermét Plohn Illés (1833-1911), mely azután 75 évig, Plohn József (1868-1944) 1944. júniusi deportálásáig működött. Megbízható és magas színvonalú munkájuknak köszönhetően mindketten, előbb a Makóról ideköltözött Plohn Illés, majd miután apja betegségét követően az 1890-es évek közepén átvette a műterem irányítását József fia is, a hódmezővásárhelyi társadalom megbecsült tagjaivá váltak. A műterem fennállása alatt olyan értékes örökséget hoztak létre, amelyet feltétlenül meg kell, hogy ismerjen a vásárhelyi és galériába betérő közönség, mert amellett, hogy portré és esküvői fotók, csoportképek ezreit készítették a vásárhelyi emberekről, valamint iskolai és egyleti tablókat készítettek, rendszeresen járták Hódmezővásárhelyt és környékét, megörökítve a mindennapi élet történéseit, dokumentálva azt a kortársaknak és az utókornak is.

A Bernátsky Ferenc kurátor által összeállított tárlat Plohn Illés és Plohn József fotóiból kiindulva mutatja be az 1869 és 1944 közötti időszak Hódmezővásárhelyének és tanyavilágának jellemző vonásait. Azáltal, hogy a hetvenöt éves időszak különböző metszeteit mutatja be a fényképeken keresztül, láthatóvá teszi a különbségeket, reflektál azokra a változásokra is, melyek a kulturális, társadalmi és történelmi folyamatok hatására végbementek.

Időpont 2019-05-31 17:00:00 - 2019-07-31 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve Péczely AMI kiállítása
Leírás
Időpont 2019-06-01 00:00:00 - 2019-06-18 01:00:00
Kategória Adóügyek
Típus Adventi program
2019. június 11., kedd - 24. hét

Esemény neve KASS JÁNOS (1927-2010): PARALLEL FOLYAMATOK
Leírás

A Tornyai János Múzeum és a Móra Ferenc Múzeum tisztelettel meghívja 2019. június 11-én, kedden 17 órára az Alföldi Galériába(Hódmezővásárhely, Kossuth tér 8.)

KASS JÁNOS (1927-2010) GRAFIKUSMŰVÉSZ

PARALLEL FOLYAMATOK című gyűjteményes kiállításának megnyitójára.

Köszöntőt mond: DR. MIKLÓS PÉTER múzeumigazgató

A kiállítást megnyitja: SÁRKÖZI MÁTYÁS József Attila-díjas író

Közreműködik: KÓNYA KRISZTINA Bessenyei-díjas operaénekesnő és LAUER ÁGNES zongoraművész

A kiállítás kurátora: KÉPIRÓ ÁGNES művészettörténész

A kiállítás megtekinthető 2019. július 21-ig.

Időpont 2019-06-11 17:00:00 - 2019-07-21 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
2019. június 12., szerda - 24. hét

Esemény neve Kárász József üzenete: Göröngyös út
Leírás

A Kárász József Irodalmi Kör sorozatában névadójuk egy-egy regényét, novelláját ismertetik a köri tagok,

ezeken keresztül kutatják "Kárász József üzenetét", vagyis azt, mit jelentenek ezek a prózai írások a ma emberének. 

A sorozat második estjén Dr. Mayer Gyula a Göröngyős út című, 1979-es Kárász-regényt ismerteti.

plakát

Időpont 2019-06-12 17:00:00 - 2019-06-12 18:00:00
Kategória Irodalmi rendezvény
Típus Városi rendezvények
Esemény neve LAKOSSÁGI FÓRUM SZERDA DÉLUTÁN ÚJVÁROSON
Leírás

TISZTELT ÚJVÁROSI POLGÁROK!

Dr. Márki-Zay Péter polgármester 2019 június 12-én, szerdán 17:30 órai kezdettel lakossági fórumot tart a Széchenyi téren (játszótér melletti részen)

Eső esetén a Visszhang utcai Olvasókörben (Visszhang u. 19).

A fórumra Kecskeméti Rita települési képviselő is meghívást kapott.

Minden érdeklődőtt szeretettel várunk!

forum

Időpont 2019-06-12 17:30:00 - 2019-06-12 19:30:00
Kategória Ismeretterjesztő
Típus Városi rendezvények
2019. június 13., csütörtök - 24. hét
Esemény neve Propaganda és valóság. Az első magyarországi proletárdiktatúra plakátjai
Leírás

A tanácsköztársaság propagandája és valódi arca

A tárlat a száz évvel ezelőtti, az első magyarországi proletárdiktatúra, a tanácsköztársaság valóságát ismerteti meg a látogatókkal. A Propaganda és valóság. Az első magyarországi proletárdiktatúra plakátjai című időszaki kiállítás közel félszáz tablóján látható plakátok által sugalltak és a magyarázószövegben olvasható valóság közötti különbségre.

A tanácsköztársaság kommunista időkben dicsőségesnek nevezett 133 napjában felértékelődött a propaganda, a szimbolikus politika és a politikai kommunikáció szerepe, s ez idő alatt a magyar társadalom megtapasztalhatta, hogy a szocialista államberendezkedés az erőszakra, a magántulajdon elvételére, a rekvirálásokra és a történelmi Magyarország hagyományainak megszüntetésére irányuló törekvéseket tartalmaz.

Az 1919-ben készült plakátok igyekeztek népszerűsíteni a politikai berendezkedés mintáját, a Szovjetuniót, az ideológia arcát, Lenint és a háború és a monarchia elleni véleményeket fogalmazták meg grafikai formában. És miközben a tanácsköztársaság plakátkampányt folytatott az alkoholizmus ellen és május elseje megünneplésére szólított fel, addig a háttérben a Lenin-fiúk megtorló különítményei léptek fel terrorisztikus módszereikkel a proletárdiktatúra ellen formálódó mozgalmakkal szemben.

Időpont 2019-03-20 10:30:00 - 2019-09-01 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve Tornyai János (1869-1936) festőművész gyűjteményes kiállítása
Leírás

Tornyai János (1869-1936) festőművész gyűjteményes kiállítása

Helyszín: Tornyai János Múzeum (Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 16-18.)

A tárlat kurátora: Dr. Nagy Imre művészettörténész

Időpont 2019-04-28 12:00:00 - 2019-09-15 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve A Plohn Műterem 75 éve (1869-1944)
Leírás

A PLOHN MŰTEREM 75 ÉVE (1869-1944) című kiállítás megtekinthető 2019. július 31-ig.

150 évvel ezelőtt, 1869-ben nyitotta meg Hódmezővásárhelyen fényképészeti műtermét Plohn Illés (1833-1911), mely azután 75 évig, Plohn József (1868-1944) 1944. júniusi deportálásáig működött. Megbízható és magas színvonalú munkájuknak köszönhetően mindketten, előbb a Makóról ideköltözött Plohn Illés, majd miután apja betegségét követően az 1890-es évek közepén átvette a műterem irányítását József fia is, a hódmezővásárhelyi társadalom megbecsült tagjaivá váltak. A műterem fennállása alatt olyan értékes örökséget hoztak létre, amelyet feltétlenül meg kell, hogy ismerjen a vásárhelyi és galériába betérő közönség, mert amellett, hogy portré és esküvői fotók, csoportképek ezreit készítették a vásárhelyi emberekről, valamint iskolai és egyleti tablókat készítettek, rendszeresen járták Hódmezővásárhelyt és környékét, megörökítve a mindennapi élet történéseit, dokumentálva azt a kortársaknak és az utókornak is.

A Bernátsky Ferenc kurátor által összeállított tárlat Plohn Illés és Plohn József fotóiból kiindulva mutatja be az 1869 és 1944 közötti időszak Hódmezővásárhelyének és tanyavilágának jellemző vonásait. Azáltal, hogy a hetvenöt éves időszak különböző metszeteit mutatja be a fényképeken keresztül, láthatóvá teszi a különbségeket, reflektál azokra a változásokra is, melyek a kulturális, társadalmi és történelmi folyamatok hatására végbementek.

Időpont 2019-05-31 17:00:00 - 2019-07-31 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve Péczely AMI kiállítása
Leírás
Időpont 2019-06-01 00:00:00 - 2019-06-18 01:00:00
Kategória Adóügyek
Típus Adventi program
Esemény neve KASS JÁNOS (1927-2010): PARALLEL FOLYAMATOK
Leírás

A Tornyai János Múzeum és a Móra Ferenc Múzeum tisztelettel meghívja 2019. június 11-én, kedden 17 órára az Alföldi Galériába(Hódmezővásárhely, Kossuth tér 8.)

KASS JÁNOS (1927-2010) GRAFIKUSMŰVÉSZ

PARALLEL FOLYAMATOK című gyűjteményes kiállításának megnyitójára.

Köszöntőt mond: DR. MIKLÓS PÉTER múzeumigazgató

A kiállítást megnyitja: SÁRKÖZI MÁTYÁS József Attila-díjas író

Közreműködik: KÓNYA KRISZTINA Bessenyei-díjas operaénekesnő és LAUER ÁGNES zongoraművész

A kiállítás kurátora: KÉPIRÓ ÁGNES művészettörténész

A kiállítás megtekinthető 2019. július 21-ig.

Időpont 2019-06-11 17:00:00 - 2019-07-21 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve Tudományos konferencia PhD hallgatóknak és doktorjelölteknek
Leírás

Az Emlékpont meghívja 2019. június 13-án 11 órára közgyűjtemény konferenciatermébe

(6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 34.) a

IV. MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE A KORA ÚJKORTÓL A LEGÚJABB KORIG

címmel PhD hallgatóknak és doktorjelölteknek megrendezendő tudományos konferenciára.

10:00-11:00 REGISZTRÁCIÓ

11 órától PLENÁRIS ÜLÉS

Helyszín: Emlékpont, konferenciaterem

Levezető elnök:

Dr. Miklós Péter PhD igazgató (Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ)

11:00-11:10 Köszöntő: Dr. Miklós Péter PhD igazgató (Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ)

Megnyitó: Dr. Döbör András PhD dékán (Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar) és

Apjok Vivien elnök (Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztály)

11:10-11:30 Miski Péter (Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK TDI)

A Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség között – Thököly István pályája és erdélyi kötődései

11:30-11:50 Nagy Gyöngyi (Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK TDI, Emlékpont)

A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége megalakulása 1918–1919 fordulóján

11:50-12:10 M. Pelesz Nelli (Eszterházy Károly Egyetem NTDI)

A Magyar Tanítójelöltek Lapja (1926–1938), mint pedagógiatörténeti forrás

12:10-12:30 Dr. Zeman Ferenc PhD (Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára)

Takács Ferenc iparügyi miniszteri tevékenysége és a szovjet jóvátétel

12:30-13:00 Ebédszünet

13:00-16:10 SZEKCIÓÜLÉSEK

1. SZEKCIÓ

Helyszín: Emlékpont, konferenciaterem

Szekcióelnök: Nagy Gyöngyi történész (Emlékpont)

13:00-13:20 Bognár György (Eszterházy Károly Egyetem TDI)

Erdélyi diplomatakarrierek Apafi Mihály idejében

13:20-13:40 Rózsa Sándor (Eszterházy Károly Egyetem TDI)

A Magyar Királyság területén végzett 18. századi vízrendezési munkálatok tanulmányozása egy térinformatikai adatbázis segítségével

13:40-14:00 Dudás Róbert Gyula (Apor Vilmos Katolikus Főiskola)

Magyar katolikus papok Amerikában – Az amerikai magyar katolikus pasztoráció kezdetei (1880–1920)

14:00-14:20 Sármási Zoltán (Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK TDI)

A történelem folyama Schütz Antal értelmezésében

14:20-14:40 Kávészünet

14:40-15:00 Simon Erzsébet (Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK TDI)

A Franciaországban élő magyarság mindennapjai a két világháború között

15:00-15:20 Glässerné Nagyillés Anikó (Szegedi Tudományegyetem BTK TDI)

„Krisztus Király kassai diadalútja” Kassa Felajánlása Jézus Szí vének, 1941. június 22.

2. SZEKCIÓ

Helyszín: Emlékpont, galéria

Szekcióelnök: Dr. Zeman Ferenc PhD történész (MNL CSML)

13:00-13:20 Horváth Csaba (Szegedi Tudományegyetem BTK TDI)

Károlyi Mihály konszenzusteremtő stratégiája az 1918–1919-es válság időszakában

13:20-13:40 Hajabácsné Dobos Dóra (Károli Gáspár Református Egyetem BTK TDI)

A Political Warfare Executive és a magyar nyelvű angol rádiópropaganda a II. világháború alatt

13:40-14:00 Pap Eliza (Szegedi Tudományegyetem BTK TDI)

Hóhérkézen az újpesti nyilas festő. Eperjessy Wittich Zoltán leventeoktató népbírósági pere

14:00-14:20 Tóth Marcell (Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára)

Egy lakótelep születése: Szeged Tarjánváros létrejötte

14:20-14:40 Kávészünet

14:40-15:00 Kinda Gabriella (Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem IDI)

Krassó György kontra Kádár János (1956–1989)

15:00-15:20 Luka Dániel (Pécsi Tudományegyetem BTK IDI)

Földnyilvántartás Magyarországon 1945–1972

15:20-15:40 Riba András László (Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK TDI)

A pártállami politikai döntéshozatal intézmény- és szervezettörténeti

megközelítései, különös tekintettel a rendszerváltás időszakára

Időpont 2019-06-13 11:00:00 - 2019-06-13 16:00:00
Kategória Ismeretterjesztő
Típus Városi rendezvények
Esemény neve Hegyi Barbara: Abraka babra
Leírás

A 90. Ünnepi Könyvhét alkalmából a könyvtár vendége Hegyi Barbara,

aki Abraka babra - Monológok a konyhámból című kötetét ismerteti. 

A Jászai Mari-díjas színésznővel Szűcs Anikó újságíró beszélget.

A közönségtalálkozón a részvétel ingyenes, a kötet a helyszínen megvásárolható.

 plakát

Időpont 2019-06-13 17:00:00 - 2019-06-13 18:00:00
Kategória Könyvbemutató
Típus Városi rendezvények
2019. június 14., péntek - 24. hét
Esemény neve Propaganda és valóság. Az első magyarországi proletárdiktatúra plakátjai
Leírás

A tanácsköztársaság propagandája és valódi arca

A tárlat a száz évvel ezelőtti, az első magyarországi proletárdiktatúra, a tanácsköztársaság valóságát ismerteti meg a látogatókkal. A Propaganda és valóság. Az első magyarországi proletárdiktatúra plakátjai című időszaki kiállítás közel félszáz tablóján látható plakátok által sugalltak és a magyarázószövegben olvasható valóság közötti különbségre.

A tanácsköztársaság kommunista időkben dicsőségesnek nevezett 133 napjában felértékelődött a propaganda, a szimbolikus politika és a politikai kommunikáció szerepe, s ez idő alatt a magyar társadalom megtapasztalhatta, hogy a szocialista államberendezkedés az erőszakra, a magántulajdon elvételére, a rekvirálásokra és a történelmi Magyarország hagyományainak megszüntetésére irányuló törekvéseket tartalmaz.

Az 1919-ben készült plakátok igyekeztek népszerűsíteni a politikai berendezkedés mintáját, a Szovjetuniót, az ideológia arcát, Lenint és a háború és a monarchia elleni véleményeket fogalmazták meg grafikai formában. És miközben a tanácsköztársaság plakátkampányt folytatott az alkoholizmus ellen és május elseje megünneplésére szólított fel, addig a háttérben a Lenin-fiúk megtorló különítményei léptek fel terrorisztikus módszereikkel a proletárdiktatúra ellen formálódó mozgalmakkal szemben.

Időpont 2019-03-20 10:30:00 - 2019-09-01 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve Tornyai János (1869-1936) festőművész gyűjteményes kiállítása
Leírás

Tornyai János (1869-1936) festőművész gyűjteményes kiállítása

Helyszín: Tornyai János Múzeum (Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 16-18.)

A tárlat kurátora: Dr. Nagy Imre művészettörténész

Időpont 2019-04-28 12:00:00 - 2019-09-15 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve A Plohn Műterem 75 éve (1869-1944)
Leírás

A PLOHN MŰTEREM 75 ÉVE (1869-1944) című kiállítás megtekinthető 2019. július 31-ig.

150 évvel ezelőtt, 1869-ben nyitotta meg Hódmezővásárhelyen fényképészeti műtermét Plohn Illés (1833-1911), mely azután 75 évig, Plohn József (1868-1944) 1944. júniusi deportálásáig működött. Megbízható és magas színvonalú munkájuknak köszönhetően mindketten, előbb a Makóról ideköltözött Plohn Illés, majd miután apja betegségét követően az 1890-es évek közepén átvette a műterem irányítását József fia is, a hódmezővásárhelyi társadalom megbecsült tagjaivá váltak. A műterem fennállása alatt olyan értékes örökséget hoztak létre, amelyet feltétlenül meg kell, hogy ismerjen a vásárhelyi és galériába betérő közönség, mert amellett, hogy portré és esküvői fotók, csoportképek ezreit készítették a vásárhelyi emberekről, valamint iskolai és egyleti tablókat készítettek, rendszeresen járták Hódmezővásárhelyt és környékét, megörökítve a mindennapi élet történéseit, dokumentálva azt a kortársaknak és az utókornak is.

A Bernátsky Ferenc kurátor által összeállított tárlat Plohn Illés és Plohn József fotóiból kiindulva mutatja be az 1869 és 1944 közötti időszak Hódmezővásárhelyének és tanyavilágának jellemző vonásait. Azáltal, hogy a hetvenöt éves időszak különböző metszeteit mutatja be a fényképeken keresztül, láthatóvá teszi a különbségeket, reflektál azokra a változásokra is, melyek a kulturális, társadalmi és történelmi folyamatok hatására végbementek.

Időpont 2019-05-31 17:00:00 - 2019-07-31 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve Péczely AMI kiállítása
Leírás
Időpont 2019-06-01 00:00:00 - 2019-06-18 01:00:00
Kategória Adóügyek
Típus Adventi program
Esemény neve KASS JÁNOS (1927-2010): PARALLEL FOLYAMATOK
Leírás

A Tornyai János Múzeum és a Móra Ferenc Múzeum tisztelettel meghívja 2019. június 11-én, kedden 17 órára az Alföldi Galériába(Hódmezővásárhely, Kossuth tér 8.)

KASS JÁNOS (1927-2010) GRAFIKUSMŰVÉSZ

PARALLEL FOLYAMATOK című gyűjteményes kiállításának megnyitójára.

Köszöntőt mond: DR. MIKLÓS PÉTER múzeumigazgató

A kiállítást megnyitja: SÁRKÖZI MÁTYÁS József Attila-díjas író

Közreműködik: KÓNYA KRISZTINA Bessenyei-díjas operaénekesnő és LAUER ÁGNES zongoraművész

A kiállítás kurátora: KÉPIRÓ ÁGNES művészettörténész

A kiállítás megtekinthető 2019. július 21-ig.

Időpont 2019-06-11 17:00:00 - 2019-07-21 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve A Vásárhelyi Látóhatár estje
Leírás

A Vásárhelyi Látóhatár irodalmi, művészeti folyóirat 30. lapszámának bemutatója,

valamint Olasz Attila festőművész kiállításának megnyitója a 90. Ünnepi Könyvhét alkalmából. 

Vendégeink: Kotormán Norbert Munkácsy-díjas szobrász.

Lapszemle: Arany-Tóth Katalin költő és Kis Krisztina, a Vásárhelyi Látóhatár szerkesztője.

Közreműködnek: Takács Emese gitárművész és Rácz Attila versmondó.

plakát

Időpont 2019-06-14 17:00:00 - 2019-06-14 18:30:00
Kategória Kulturális est
Típus Városi rendezvények
2019. június 15., szombat - 24. hét
Esemény neve Propaganda és valóság. Az első magyarországi proletárdiktatúra plakátjai
Leírás

A tanácsköztársaság propagandája és valódi arca

A tárlat a száz évvel ezelőtti, az első magyarországi proletárdiktatúra, a tanácsköztársaság valóságát ismerteti meg a látogatókkal. A Propaganda és valóság. Az első magyarországi proletárdiktatúra plakátjai című időszaki kiállítás közel félszáz tablóján látható plakátok által sugalltak és a magyarázószövegben olvasható valóság közötti különbségre.

A tanácsköztársaság kommunista időkben dicsőségesnek nevezett 133 napjában felértékelődött a propaganda, a szimbolikus politika és a politikai kommunikáció szerepe, s ez idő alatt a magyar társadalom megtapasztalhatta, hogy a szocialista államberendezkedés az erőszakra, a magántulajdon elvételére, a rekvirálásokra és a történelmi Magyarország hagyományainak megszüntetésére irányuló törekvéseket tartalmaz.

Az 1919-ben készült plakátok igyekeztek népszerűsíteni a politikai berendezkedés mintáját, a Szovjetuniót, az ideológia arcát, Lenint és a háború és a monarchia elleni véleményeket fogalmazták meg grafikai formában. És miközben a tanácsköztársaság plakátkampányt folytatott az alkoholizmus ellen és május elseje megünneplésére szólított fel, addig a háttérben a Lenin-fiúk megtorló különítményei léptek fel terrorisztikus módszereikkel a proletárdiktatúra ellen formálódó mozgalmakkal szemben.

Időpont 2019-03-20 10:30:00 - 2019-09-01 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve Tornyai János (1869-1936) festőművész gyűjteményes kiállítása
Leírás

Tornyai János (1869-1936) festőművész gyűjteményes kiállítása

Helyszín: Tornyai János Múzeum (Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 16-18.)

A tárlat kurátora: Dr. Nagy Imre művészettörténész

Időpont 2019-04-28 12:00:00 - 2019-09-15 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve A Plohn Műterem 75 éve (1869-1944)
Leírás

A PLOHN MŰTEREM 75 ÉVE (1869-1944) című kiállítás megtekinthető 2019. július 31-ig.

150 évvel ezelőtt, 1869-ben nyitotta meg Hódmezővásárhelyen fényképészeti műtermét Plohn Illés (1833-1911), mely azután 75 évig, Plohn József (1868-1944) 1944. júniusi deportálásáig működött. Megbízható és magas színvonalú munkájuknak köszönhetően mindketten, előbb a Makóról ideköltözött Plohn Illés, majd miután apja betegségét követően az 1890-es évek közepén átvette a műterem irányítását József fia is, a hódmezővásárhelyi társadalom megbecsült tagjaivá váltak. A műterem fennállása alatt olyan értékes örökséget hoztak létre, amelyet feltétlenül meg kell, hogy ismerjen a vásárhelyi és galériába betérő közönség, mert amellett, hogy portré és esküvői fotók, csoportképek ezreit készítették a vásárhelyi emberekről, valamint iskolai és egyleti tablókat készítettek, rendszeresen járták Hódmezővásárhelyt és környékét, megörökítve a mindennapi élet történéseit, dokumentálva azt a kortársaknak és az utókornak is.

A Bernátsky Ferenc kurátor által összeállított tárlat Plohn Illés és Plohn József fotóiból kiindulva mutatja be az 1869 és 1944 közötti időszak Hódmezővásárhelyének és tanyavilágának jellemző vonásait. Azáltal, hogy a hetvenöt éves időszak különböző metszeteit mutatja be a fényképeken keresztül, láthatóvá teszi a különbségeket, reflektál azokra a változásokra is, melyek a kulturális, társadalmi és történelmi folyamatok hatására végbementek.

Időpont 2019-05-31 17:00:00 - 2019-07-31 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve Péczely AMI kiállítása
Leírás
Időpont 2019-06-01 00:00:00 - 2019-06-18 01:00:00
Kategória Adóügyek
Típus Adventi program
Esemény neve KASS JÁNOS (1927-2010): PARALLEL FOLYAMATOK
Leírás

A Tornyai János Múzeum és a Móra Ferenc Múzeum tisztelettel meghívja 2019. június 11-én, kedden 17 órára az Alföldi Galériába(Hódmezővásárhely, Kossuth tér 8.)

KASS JÁNOS (1927-2010) GRAFIKUSMŰVÉSZ

PARALLEL FOLYAMATOK című gyűjteményes kiállításának megnyitójára.

Köszöntőt mond: DR. MIKLÓS PÉTER múzeumigazgató

A kiállítást megnyitja: SÁRKÖZI MÁTYÁS József Attila-díjas író

Közreműködik: KÓNYA KRISZTINA Bessenyei-díjas operaénekesnő és LAUER ÁGNES zongoraművész

A kiállítás kurátora: KÉPIRÓ ÁGNES művészettörténész

A kiállítás megtekinthető 2019. július 21-ig.

Időpont 2019-06-11 17:00:00 - 2019-07-21 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve Olasz Attila festőművész kiállítása
Leírás

Olasz Attila festőművész kiállítása - mely a 90. Ünnepi Könyvhét tárlataként nyílik meg - 

a városi könyvtár előcsarnokában ingyenesen látogatható az intézmény nyitvatartási ideje alatt július végéig.

 plakát

Időpont 2019-06-15 09:00:00 - 2019-07-30 16:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve Hajdú Katalin és Gulicska Irén mesekönyveinek bemutatója
Leírás

A 90. Ünnepi Könyvhét és 18. Gyermekkönyvnapok alkalmából a 

Hajdú Katalin Boldogságcseppek, valamint Tündértánc című mesekönyvét

és Gulicska Irén Lelkek mezeje című meseregényét ismerhetik meg az érdeklődők.

plakát

Időpont 2019-06-15 10:00:00 - 2019-06-15 11:30:00
Kategória Könyvbemutató
Típus Városi rendezvények
Esemény neve II. Ö-zŐSÖK tanálkozója
Leírás

A Wass Albert Irodalompártoló Egyesület második alkalommal szervezi meg az

ö-zŐSÖK tanálkozóját, ahol sor kerül a kör vers- és novellaíró pályázatának eredményhirdetésére

és a beküldött írásokat ismertető, Még szöbb történetök Vásárhelyrül című  DVD bemutatására.

Vendégek:

Dr. Sipka Rózsa tanár,

Bakos Márta, a Tájszólam Közhasznú Egyesület képviselője.

Harmonikán közreműködik Tószegi Ferenc.

plakát

Időpont 2019-06-15 11:00:00 - 2019-06-15 12:30:00
Kategória Folklór, hagyományőrző
Típus Városi rendezvények
2019. június 16., vasárnap - 24. hét
Esemény neve Propaganda és valóság. Az első magyarországi proletárdiktatúra plakátjai
Leírás

A tanácsköztársaság propagandája és valódi arca

A tárlat a száz évvel ezelőtti, az első magyarországi proletárdiktatúra, a tanácsköztársaság valóságát ismerteti meg a látogatókkal. A Propaganda és valóság. Az első magyarországi proletárdiktatúra plakátjai című időszaki kiállítás közel félszáz tablóján látható plakátok által sugalltak és a magyarázószövegben olvasható valóság közötti különbségre.

A tanácsköztársaság kommunista időkben dicsőségesnek nevezett 133 napjában felértékelődött a propaganda, a szimbolikus politika és a politikai kommunikáció szerepe, s ez idő alatt a magyar társadalom megtapasztalhatta, hogy a szocialista államberendezkedés az erőszakra, a magántulajdon elvételére, a rekvirálásokra és a történelmi Magyarország hagyományainak megszüntetésére irányuló törekvéseket tartalmaz.

Az 1919-ben készült plakátok igyekeztek népszerűsíteni a politikai berendezkedés mintáját, a Szovjetuniót, az ideológia arcát, Lenint és a háború és a monarchia elleni véleményeket fogalmazták meg grafikai formában. És miközben a tanácsköztársaság plakátkampányt folytatott az alkoholizmus ellen és május elseje megünneplésére szólított fel, addig a háttérben a Lenin-fiúk megtorló különítményei léptek fel terrorisztikus módszereikkel a proletárdiktatúra ellen formálódó mozgalmakkal szemben.

Időpont 2019-03-20 10:30:00 - 2019-09-01 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve Tornyai János (1869-1936) festőművész gyűjteményes kiállítása
Leírás

Tornyai János (1869-1936) festőművész gyűjteményes kiállítása

Helyszín: Tornyai János Múzeum (Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 16-18.)

A tárlat kurátora: Dr. Nagy Imre művészettörténész

Időpont 2019-04-28 12:00:00 - 2019-09-15 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve A Plohn Műterem 75 éve (1869-1944)
Leírás

A PLOHN MŰTEREM 75 ÉVE (1869-1944) című kiállítás megtekinthető 2019. július 31-ig.

150 évvel ezelőtt, 1869-ben nyitotta meg Hódmezővásárhelyen fényképészeti műtermét Plohn Illés (1833-1911), mely azután 75 évig, Plohn József (1868-1944) 1944. júniusi deportálásáig működött. Megbízható és magas színvonalú munkájuknak köszönhetően mindketten, előbb a Makóról ideköltözött Plohn Illés, majd miután apja betegségét követően az 1890-es évek közepén átvette a műterem irányítását József fia is, a hódmezővásárhelyi társadalom megbecsült tagjaivá váltak. A műterem fennállása alatt olyan értékes örökséget hoztak létre, amelyet feltétlenül meg kell, hogy ismerjen a vásárhelyi és galériába betérő közönség, mert amellett, hogy portré és esküvői fotók, csoportképek ezreit készítették a vásárhelyi emberekről, valamint iskolai és egyleti tablókat készítettek, rendszeresen járták Hódmezővásárhelyt és környékét, megörökítve a mindennapi élet történéseit, dokumentálva azt a kortársaknak és az utókornak is.

A Bernátsky Ferenc kurátor által összeállított tárlat Plohn Illés és Plohn József fotóiból kiindulva mutatja be az 1869 és 1944 közötti időszak Hódmezővásárhelyének és tanyavilágának jellemző vonásait. Azáltal, hogy a hetvenöt éves időszak különböző metszeteit mutatja be a fényképeken keresztül, láthatóvá teszi a különbségeket, reflektál azokra a változásokra is, melyek a kulturális, társadalmi és történelmi folyamatok hatására végbementek.

Időpont 2019-05-31 17:00:00 - 2019-07-31 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve Péczely AMI kiállítása
Leírás
Időpont 2019-06-01 00:00:00 - 2019-06-18 01:00:00
Kategória Adóügyek
Típus Adventi program
Esemény neve KASS JÁNOS (1927-2010): PARALLEL FOLYAMATOK
Leírás

A Tornyai János Múzeum és a Móra Ferenc Múzeum tisztelettel meghívja 2019. június 11-én, kedden 17 órára az Alföldi Galériába(Hódmezővásárhely, Kossuth tér 8.)

KASS JÁNOS (1927-2010) GRAFIKUSMŰVÉSZ

PARALLEL FOLYAMATOK című gyűjteményes kiállításának megnyitójára.

Köszöntőt mond: DR. MIKLÓS PÉTER múzeumigazgató

A kiállítást megnyitja: SÁRKÖZI MÁTYÁS József Attila-díjas író

Közreműködik: KÓNYA KRISZTINA Bessenyei-díjas operaénekesnő és LAUER ÁGNES zongoraművész

A kiállítás kurátora: KÉPIRÓ ÁGNES művészettörténész

A kiállítás megtekinthető 2019. július 21-ig.

Időpont 2019-06-11 17:00:00 - 2019-07-21 17:00:00
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Esemény neve A hódmezővásárhelyi zsidóság elhurcolásának emléknapja
Leírás

Az Emlékpont és a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség meghívja 2019. június 16-án, vasárnap 16 órára a hódmezővásárhelyi zsinagógába (6800 Hódmezővásárhely, Kálvin János tér 2.)

A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI ZSIDÓSÁG ELHURCOLÁSÁNAK EMLÉKNAPJA

alkalmából rendezett megemlékezésre.

Emlékező beszédet mond: Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója, valamint Dr. Erdélyi Miklós, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke

A megemlékezést követően a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen mutatják be Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze „A zsidó lakosság igen hazafias” Hódmezővásárhelyi zsidó katonák az első világháborúban című kötetét, amelynek megjelenését az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatta.

A szerzővel Szigeti János középiskolai tanár, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség tagja beszélget.

Időpont 2019-06-16 16:00:00 - 2019-06-16 17:30:00
Kategória Könyvbemutató
Típus Városi rendezvények

Eseménynaptár

Közelgő események

Kávézzunk másképpen- Prém Szabolcs kiállítása 2019. szeptember 28. - 2019. november 10.
Vörös István szénrajz portrékiállítása 2019. október 14. 17:00 - 2019. október 25. 18:00
V. Esélyegyenlőségi Családi Nap 2019. november 15. 17:00 - 19:00

Online időpontfoglalás

Online időpontfoglalás

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Városi mobilapp

Városi mobilapp