Gyengénlátó Változat

Energetikai stratégia 2007-2020

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Hódmezővásárhely energetikai stratégiája
2007-2020

 

A tanulmányt a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala rendelte meg azzal a céllal, hogy elkészítse az Önkormányzat, illetve a város hosszú távú energetikai fejlesztéseinek irányvonalát és főbb célkitűzéseit, különös tekintettel az energia hatékonyságra.

 

A megrendelés és így a vizsgálat tárgya Hódmezővásárhely Megyei Jogú város, azonban nem lehet a várost kiragadni környezetéből, ezért mind a szűkebb (kistérség) mint tágabb értelembe vett (Csongrád megye) környezetét is megvizsgáltuk, s ahol releváns összefüggést találtunk, ott arra külön is kitérünk.

 

Nem feladata a tanulmánynak az input oldal megújuló energia szerinti feltérképezése és stratégia készítése, mivel azt a koncepciót egy másik cég külön tanulmányban végzi el. Természetesen az energia felhasználás hatékonysága, mint az output és input oldal hányadosa, magában foglalja az input oldalt is, így nem kerülhető el a megújuló energia források megemlítése, azonban ez közel sem olyan mélységő, mint a megújulókkal foglalkozó tanulmány.

 

A vizsgálathoz felhasználtuk a helyi piaci szereplőkről beszerezhető információkat, a Magyar Energia Hivatal, a Statisztikai Hivatal, VPOP, MEP és más kormányzati hivatal statisztikáit, illetve a térségben fellelhető, már korábban elkészült fejlesztési terveket. Külön kutatást végeztünk az európai városok közül azokban, ahol már elkezdtek hasonló módon gondolkodni, és energetikai koncepciót, akció terveket dolgoztak ki, illetve valósítottak meg. Az ottani tapasztalatokat az ajánlataink megtétele során figyelembe vettük.

 

Az anyag első olvasatát az Önkormányzat illetékes szakembereivel megvitattuk, az észrevételeiket, véleményüket az anyag végső formában való elkészítésénél felhasználtuk, hogy a lehető legnagyobb konszenzus alakulhasson ki és így a megvalósítás sikere is minél nagyobb legyen.

 

A tanulmány elkészítése során abból indultunk ki, hogy a település energia hatékony mőködésére és mőködtetésére olyan hosszú távú koncepciót kell kidolgozni, melyet akciótervekre lebontva lehetıvé teszi egy tiszta, élhetı város kialakítását még abban az esetben is, amikor a legrosszabb forgatókönyv szerinti helyzet (energia hiány) alakul ki. A tanulmány készítésekor tehát a következő három szempontot tekintettük meghatározónak:

  • az összeállított anyag feleljen meg a Megrendelő szerzıdésben megfogalmazott elvárásainak,
  • a tanulmány segítse elı a településen az energiatakarékosság szintjének növelését,
  • ajánljon módszert ezeknek a kérdéseknek a település-rendezési és törvényalkotási folyamatban való beépülésére.

 

Ennek megfelelően a tanulmány célkitűzése tehát nemcsak a kérdés műszaki-gazdasági összefüggéseinek és a lehetőségeknek az összefoglalása ill. bemutatása, hanem a települési energetika rendszer-szemlélető megközelítése, mely ma még Magyarországon sajnos ritkán lelhető fel, s részben ennek is köszönhető az energetika mostohagyerek szerepe.

 

Energetikai stratégia 2007-2020

Eseménynaptár

Közelgő események

A LÁTVÁNYOS RAKTÁR: BUTELLA, MOTOLLA, BEHÍVÓTÁBLA 2017. január 1. - 2017. december 31.
AZ ALFÖLD MŰVÉSZETE - KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG 2017. január 1. 00:00 - 2017. december 31. 01:00
HÉTKÖZNAPOK VÉNUSZAI 2017. január 1. 00:00 - 2017. december 31. 01:00