Gyengénlátó Változat

Babakötvény

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Tájékoztatás a Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítványról

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése által megalapított és Bán Csaba lelkipásztor elnökletével működő Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány célja, hogy a vásárhelyi gyermekeket 18. életévük betöltését követően támogassa az első lakáshoz jutásban.

Vásárhelyi Fiatalokért KözalapítványA támogatásra jogosultak azok, akik 2006. január 01. napján, vagy azt követően születtek

  • a. hódmezővásárhelyi szülők gyermekeként, ideértve a dokumentáltan emberi reprodukciós eljárásban született gyermeket is, aki akkor jogosult méltányossági kérelem nélkül is babakötvény támogatási kérelem benyújtására, amennyiben a reprodukciós eljárásról szóló igazolást másolatban a Közalapítvány rendelkezésére bocsátja,
  • b. születésüktől kezdve, nagykorúságuknak eléréséig folyamatosan hódmezővásárhelyi lakosok,
  • c. első ingatlanukat Hódmezővásárhelyen kívánják megvásárolni,
  • d. hozzájárulnak ahhoz, hogy a közalapítványi támogatással megvásárolt ingatlanra három, míg a 2012. január 01. napjától benyújtott kérelmek esetében tíz évig tartó elidegenítési tilalmat jegyeztessen be a Közalapítvány.
  • e. a támogatott szociálisan rászorult legyen,

2012. január 01. napjától az igénylés időpontjában:

  • a. a támogatott és a vele egy háztartásban élők egy főre eső havi jövedelmének vizsgálata, amely a mindenkori minimálbér 50%-át nem haladhatja meg (NAV jövedelemigazolással igazolható),
  • b. a támogatott és a vele egy háztartásban élők egy főre eső vagyonának vizsgálata (vagyonnyilatkozat kitöltésével)
    1. a támogatott és a vele egy háztartásban élők kizárólag 1 lakóingatlannal rendelkezhetnek
    2. a támogatott és a vele egy háztartásban élők egy főre eső egyéb vagyona (hasznosítható ingatlan, gépjármű, vagyoni értékű jog, műtárgy, műkincs, stb.) nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 30 szorosát.
    3. Azon pályázók, akik az előbbi a-e) alpontok valamint a Kuratórium döntése alapján nem jogosultak támogatásra, azok a támogatás tényleges igénybevételére nyitva álló időszak alatt, 18-26 éves koruk között, a Kuratóriumhoz fordulhatnak méltányossági kérelemmel, amely mérlegelési jogkörében az a-e) alpontokat ismételten továbbá az alábbi szempontokat teheti vizsgálat tárgyává és dönthet a pályázó támogathatósága mellett:
  • f. a tankötelezettségének eleget tett-e,
  • g. tanulmányai alatt folytatott-e önkéntes karitatív tevékenységet,
  • h. tanulmányok folytatása, munkaviszonyban illetőleg munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állás,
  • i. életvitelszerű Hódmezővásárhelyen lakás
  • j. házastársi kapcsolat fennállása
  • k. van-e már gyermeke a pályázónak
  • l. rendelkezik-e legalább középfokú szakirányú végzettséggel

Hódmezővásárhelyi szülőnek minősül, az a szülő vagy örökbefogadó, aki a gyermek születésekor, Hódmezővásárhely város közigazgatási területén állandó lakcímmel, bejelentett lakóhellyel rendelkezik és életvitelszerűen Hódmezővásárhelyen lakik.

Hódmezővásárhelyi szülők hódmezővásárhelyi gyerekének minősül az a gyermek vagy újszülött örökbefogadott, akinek mindkét szülője, örökbefogadója – egyedülálló szülője, örökbefogadója - megfelel a 8.2. pontban foglalt feltételeknek és maga a 18 éves születésnapjáig Hódmezővásárhely város mindenkori közigazgatási területén állandó bejelentett lakóhellyel rendelkezik, és életvitelszerűen Hódmezővásárhelyen lakik.

Első ingatlannak minősül, építési telek, új vagy használt lakás, családi ház megvásárlása, új lakás, családi ház építése, amennyiben az a támogatottnak az első tulajdonába kerülő ingatlana.

A támogatásként kiadandó vagyon összetétele: A támogatás, az igényjogosult gyermek születése napját követő hónaptól a támogatási összeg felvételének a napjáig, a havonta elkülönített 3.500.-Ft, majd 2007. január 01. napjától 4.000.-Ft összegből és annak hozadékából áll.

2012. január 01. napjától:

A megítélt támogatások forrását a közalapítvány az eddig elkülönített vagyonából fizeti ki azzal, hogy amennyiben az alapítvány vagyona ezt nem vagy csak részben fedezi, abban az esetben a hiányzó összeget Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosítja az adott évi költségvetés terhére.

A személyenkénti támogatás maximális mértékét a pályázatok elbírálásakor működő közgyűlésnek kell meghatároznia.

A támogatás igénybevétele: A közalapítvány vagyonából az arra jogosultak számára nyújtott támogatás a jogosultak 18. születésnapján nyílik meg és 24., míg a 2012. január 01. napjától benyújtott kérelmek esetében a 26. születésnapjáig jogosult annak sajátkezű felvételére. A támogatást, az igényjogosult gyermek a Kuratóriumhoz címzett pályázat útján veheti igénybe, amely pályázatról - különösképpen az igényjogosultság feltételeinek fennállásáról - a Kuratórium a soron következő ülésén dönt.

Az igényjogosult gyermek a támogatás igénybevételére vonatkozó pályázata benyújtását megelőző költségvetési év szeptember 15. napjáig írásban köteles jelezni a Közalapítvány felé a támogatás igénybevételére vonatkozó pályázata benyújtásának szándékát. Ezen nyilatkozat határidőig történő megtételének elmulasztása esetén a támogatás folyósítása csak a következő költségvetési évben történhet meg a pozitív elbírálású pályázat meglétére figyelemmel.

A benyújtott kérelem elbírálása: A támogatást, az igényjogosult gyermek - törvényes képviselője útján - minden évben két alkalommal, első ízben május 31., másod ízben november 15. napjáig, a Kuratóriumhoz címzett kérelem benyújtásával veheti igénybe, amely kérelemről a Kuratórium a soron következő ülésén hoz döntést.

A nyilatkozat és kérelem babakötvény jogosultság megállapítására egyebekben letölthető a honlapról. A kérelem a gyermek adataival, továbbá az 1-4 sz. mellékletekkel együtt kitöltve valamint a szülők és a gyermek lakcímkártyájának bemutatása mellett adható le a Polgármesteri Hivatal Jogi Csoportjánál.

További tájékoztatás: Polgármesteri Hivatal, Jogi Csoportjánál az emelet 23. szobában Papné dr. Mayer Erzsébet jogi előadónál (tel.: 62 / 530-100/249-es mellék).

Letölthető dokumentumok:

Nyilatkozat
Adatlap

Eseménynaptár

Közelgő események

A LÁTVÁNYOS RAKTÁR: BUTELLA, MOTOLLA, BEHÍVÓTÁBLA 2017. január 1. - 2017. december 31.
AZ ALFÖLD MŰVÉSZETE - KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG 2017. január 1. 00:00 - 2017. december 31. 01:00
HÉTKÖZNAPOK VÉNUSZAI 2017. január 1. 00:00 - 2017. december 31. 01:00
PÉRELI ZSUZSA GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSA 2017. május 28. - 2017. augusztus 20.